Rengeteg dolgot megbántam ezalatt a kevés idő alatt is. 21 évem elég volt hozzá, hogy rájöjjek, sok dolgot másképp is csinálhattam volna.
Szeretném felhívni a figyelmed pár dologra, amire a mai napon megbánással gondolsz vissza. Van az a srác, akiről annyit álmodozol. Miért nem mentél oda hozzá? Igen tudom, hogy kihívtad már, de meg is tetted azt, amiért kihívtad? Elmondtad neki mit gondolsz róla? Egy részét igen, de nem voltál hozzá őszinte.
Jóformán én magam sem tudom, hogy jó-e így, ahogy tettél, vagy változtathattál volna. Az a kis dolog, amit kihagytál rajta is változtatott volna. Sajnos ezt nem tudom, hogy jó vagy rossz irányba. Egy nagy dologtól mégis megkímélhetted volna őt és persze magadat. Tudod mit nem tettél?
Ölelés. Zaklattak téged, ő kedves volt veled, mégis gyáva voltál jobban közeledni hozzá. Őt is zaklatták, miért nem vetted észre? Gyáva voltál. Jó neked ott a folyosó tövében ücsörögni. Nem hibáztathatom magam ezért, mert ő maga is elrejtette.
Én te vagyok, szóval tudom, hogy volt egy nap, mikor végtelenül vágytál egy ölelésre, Tőle. A gyávaság diktálta a tempót. Megfutamodtál, mert féltél, hogy elveszíted azt, ami nem is volt a tiéd.
A végkifejlet végül is elég jó lett. Boldogok vagytok és annyi időt töltötök egymás karjaiban, amennyit szeretnétek. Mégis én érzem, hogy benned, kedves múltbéli önmagam, túl nagy volt az önzés, hogy megöleld. Örült volna neki, de te ezt honnak is tudhatnád? Te is szeretted volna. Millió és egy érzéssel, hatalmas szeretettel teli ölelés lapult a zsebedben és te megtartottad. Éveken keresztül szorongattad, még ha izzó szénné is kezdett alakulni. A nyomai most már a kezünkön vannak. Számomra szép és fájdalmas emlék egyben. Szeretem, mert emlékeztet mit éreztem akkor, és fáj, mert tudom, hogy nem kellett volna megégetnie.
Akkoriban Ő sem érezte, hogy bárki törődne vele. Ezen kellett volna változtatni. Te is szerettél volna törődni vele, mégsem tetted meg. Elkerülhettetek volna mindketten egy mély lelki sebet.
Való igaz, ez a seb nagy valószínűséggel járult hozzá ahhoz, hogy most itt tartotok, de sosem lehet tudni. Egy ölelés. Ennyi kellett volna. Érezhetted volna azt az édes illatot, amit a szeretet áraszt. Beleszagolhattál volna a boldogságba és magaddal hozhattad volna nekem, hogy legyen mire emlékeznem, mikor "először" megölelem Őt.
Nem haragszom rád. Hisz egy valamit mégis meghagytál nekem. A vágyat. Azt a sóvárgást, ami lehetővé tette, hogy erősebb legyek és megtegyem azokat a bizonyos lépéseket. Megtartottad nekem a mosolyát, nevetését és a boldog viszontlátás érzését minden lopott pillanatban, mikor megláthattam <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése