Tudom nem tart túl régóta, de mégis úgy érzem, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom és forma ezen gondolataim megosztására.
Szavakkal leírni nem tudnám mit is jelentesz nekem, de valahogy ez tűnik a lehető legtökéletesebbnek. Mindig bántottak. Fájdalmas volt minden lépés, amit meg kellett tennem az iskola felé, mert tudtam, hogy "ma sem lesz másként". Minden nap történt valami. Nem tudom pontosan mikor, de egy nap felfigyeltem rád. Jelentéktelen információ igaz? Gyakran követtelek a tekintetemmel az iskola folyosóján. Néha még kerestelek is, hátha láthatlak. Vicces belegondolni mekkora benyomást tett rám, mikor először láttalak mosolyogni. Ne hidd, hogy újdonság nekem elsírni magam a szépségeden. Akkor is épp ez történt. Mintha mellkason öklöztek volna és pengeként hasított belém egy kellemesen meleg érzés keserű hideg zuhannyal párosítva. Egy pillanatra elhagyott az erőm. Teljesen ismeretlen érzés áradt szét bennem és úgy éreztem bármelyik pillanatban szétrobbanhatok. Okkal kerestem a társaságod, bár nem reméltem semmit. Minden szavad, ami hozzám szólt egy kicsit megérintett. Mintha a szívemet simogattad volna. Minden mosolyod, minden örömtől sugárzó pillantásod megmaradt bennem. Úgy tűnt örülsz nekem, vagy csak annak, hogy érdeklődtem felőled. Igazából ez nem is fontos. Sokkal inkább az örömöd, mintsem az oka. Ettől fogva minden viszontlátás vegyes érzelmekkel töltött fel. Nem csak arra az időre. Némelyik napokra, vagy hetekre. Bűnösnek éreztem magam attól, hogy téged vágylak, hisz nem szabadott volna.
A szorosabb baráti kötelék kialakulása kissé megemelte a lelkem, mégis ott volt az a keserű és hideg érzet, hogy nem lehetsz az enyém. Tudtam, hogy soha nem szabad kimutatnom mit is szeretnék, mégis ez volt az első eset, hogy nem bírtam magamnak parancsolni. Nem tudtam visszafogni magam. Vonzott, hogy megérints. Vágytam a kezeidet, tested melegét, vágytam az illatodat. Már nem szerettem kellően azt az embert, akit kellett volna, vagy talán nem is kellett akkor már, mégis bűnösnek éreztem magam. Minden mozdulatod belém égett, minden érintésed ott maradt a bőrömön, minden szavad visszhangzott a fejemben.
Hálával tartozom. Hálás vagyok, amiért végigkísértél a legnehezebb időszakon, kitartóan, még ha meg is volt a magad baja. Az egyik estén a maradék önkontrollt is elveszítettem. Sajnálom. A mai napig érzem azt az illatodat, azt a puhaságát a bőrödnek mikor összeért az arcunk. Minden csókodban érzem perzselni a legelsőt. Minden megszűnt körülöttem, a fülemben lüktetett a vér és csak a halk szuszogásod hallatszott.
"Talán szeretlek"
Talán én is. Talán mindig is szerettelek. Talán sosem szerettem igazán mást. Tudom sok fájdalmat okoztam neked, de ezzel ugyan úgy magamnak is. Döntésképtelenségem mindkettőnket sebzett. Szinte minden nap láttam magam előtt, ahogy végtelen boldogsággal csókolsz meg egy lányt fehér ruhában és öleled magadhoz.
Köszönöm, hogy kitartásod meghozta gyümölcsét. Minden eddigi fájdalom kifizetődött számomra. Boldoggá tesz a gondolat, hogy egyszer majd én csomagolok neked uzsonnát a munkába, hogy én várhatlak haza főtt étellel és hogy egy nap majd hozzám fogsz hazajárni egy nehéz nap után és az én ölelésem tesz majd boldoggá <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése